2015. március 03. 14:34 - villgabor

Chris Hemsworth Thor szerepét magyarázza az Avengers: Age of Ultron-ban

Chris Hemsworth nagyon izgatott, hogy visszatérhet mint Thor, az Avengers Age of Ultron-ban. Elárulta, hogy a folytatás és a Villámok Istene hogyan fogják egymást befolyásolni. Magyarán milyen szerepe lesz a filmben és a film történései milyen irányba viszik az ő karakterét.

FIGYELEM! SPOILEREK KÖVETKEZHETNEK!

Bár Chris nem sok mindent árul(hatot)t el a filmről, azt azért kinyögte, hogy Thor és a Vision kapcsolata nem lesz éppen zökkenő mentes. Hivatalosan még mindig nagyon keveset tudunk a Vision-ről, csupán annyit, hogy az Android a film végén/vége felé csatlakozik a szuperhősök csapatához. Ebből kifolyólag következtethetünk arra, hogy a film legtöbb részében a robot a Bosszúállókkal szemben fog harcolni, tehát lesz harci jelenet bőven köztük.

"Amikor Thor harcol a Vision-el akkor találkoznak tulajdonképp először. Majd meglátják, igazi nagy vásznas csata lesz" - Mesélte Hemsworth az IGN-ek adott riportjában.

És míg Thor-t számos szál kötötte Asgard-hoz az első Avengers filmben, amikor is a testvére Loki volt az ellenfél, addig ebben a filmben sokkal inkább a földhöz kötődik majd. Hiszen Thor a Dark World eseményei óta nem tért vissza Asgard-ra és jelenleg Midgard-ot tartja az otthonának. Ám Ultron egyre növekvő és komolyabb fenyegetése vezeti majd őt vissza Asgard-ra, ahol testvére Loki még mindig Odin álcáját használva uralkodik.

"Ultron támadása először még személyes ügynek tűnik" - Mesélte tovább Chris. "Aztán Thor elkezdi átlátni az egész képet mekkora, is lehet tulajdonképp ez a fenyegetés. És az egész szépen ki össze fog állni, hogy mennyire összekapcsolódnak az eddigi filmjeink."

"Aztán valamikor a film történetének a közepén Thor elkezd gyanakodni. Kezdi egészében látni ezt a bizonyos képet, kikhez is köthető minden ami történik. Nem tud meg semmi konkrétat de elkezd agyalni rajta, hogy valami nem stimmel. Ez az egész egy kicsit túl kényelmes. Miért történt ez? És ez egy ponton hirtelen a figyelmét újra Asgard felé fordítja"- így tudhattuk meg Hemsworth-tól, bár kicsit ködösen, hogyan is fog Thor-hoz ismét kapcsolódni Asgard.

Végül Chris megerősítette amit már sokan sejtettek. Igen Scarlet Witch tényleg manipulálni fogja az összes Bosszúálló elméjét. Méghozzá mindegyiknek a legnagyobb félelmét fogja vizionálni. Chris szavaival élve, "mindegyik karakternek lesz egy álom epizódja, ahol mindenki szembe néz a félelmeivel". Thor esetében ez a hatalommal való visszaélés.

Sok mindent azért nem árult el nekünk a színész és amiket mondott se teljesen tiszták, sokat ködösített. De azért ez is több mint a semmi. Várhatóan a film közeledtével egyre nagyobb is lesz a felhajtás körülötte. Amit mi nem is bánunk!

Az Avengers: Age of Ultron 2015 Május 1-én kerül a mozikba.
További érdekességekért és cikkekért kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr307237177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása