2015. április 05. 21:19 - villgabor

A Bosszúállók okozták a Vezér felemelkedését.

Még pár nap és a Netflix elindítja a Marvel harmadik sorozatát, ami, mint az előzők, szorosan kötődik a Moziverzumhoz .Elden Henson egy rövid interjúval fokozza a kedélyeket, ahol elárulja, hogyan is jutott hatalomhoz Daredevil főellensége, a Vezér (Kingpin) New York alvilága felett.

"Volt egy incidens, New Yorkot az idegenek darabokra tépték, mindenki ezen próbál túllépni azóta is. Ez adott lehetőséget a bűnözőknek, hogy egyre nagyobb szeletet harapjanak a városból. A Bosszúállóknak fel se tűnnek ezek a fajta bűncselekmények, amik az ő tetteik nyomán alakulhattak ki, szerintem ez nagyon érdekes téma. Ezért is, a szükség ilyen fajta hősöket szül, mint Daredevil." - nyilatkozta Elden Henson, aki Foggy Nelson-t játssza a sorozatban (Daredevil, azaz Matt Murdock legjobb barátja és segítője).

A Marvelnél nem véletlenül kezdtek el rákoncentrálni az ilyen fajta "ground level" hősökre, mivel a "Föld legnagyobb hőseit", azaz a Bosszúállókat, valóban nem láthattuk ilyenfajta bűnözőkkel harcolni, kicsivel globálisabb dolgokkal vannak elfoglalva általában. És a stúdiónál nem is fognak itt megállni, Luke Cage és Iron Fist is be lesz mutatva rövidesen. Egyes pletykák szerint a Punisher film/sorozat forgatókönyv is ott hever már egy asztalon az egyik irodában, ki tudja, lesz-e belőle valami, és ha igen, akkor mikor. És ne felejtsük el Pókembert se, aki szintén afféle "ground level hero"-nak számít. Ehhez még hozzájön, hogy a Vezér a falmászónak is az első számú ellenségei közé tartozik. Lehet, hogy Daredevil és a Vezér a 2017-es Pókember filmben kapcsolódnak be a Marvel Cinematic Universe-be?

A Vezérről röviden, a képregények alapján:

Wilson Fisk egészen kis korától készült arra, hogy egyszer az övé legyen egész New York bűnszervezete. Tizenhét éves korában ölt először embert. Meggyőződése volt, hogy a fizikai erő mindennek az alapja, ezért folyamatos súlyzózás mellett, fanatikusan tanulta a közelharc különböző formáit. Habár Fisk mindig szívesen vívott kézitusát az ellenségeivel, amikor csak lehetett, elkerülte azt, és csak a háttérből irányított, hogy később semmit se lehessen rábizonyítani. Egyetlen egyszer került börtönbe, amikor személyesen is részt vett egy ősi tábla ellopásában, de bizonyítékok hiányában ejtették az ellne felhozott vádat. Bűnözői karrierjének második évtizedében illegális üzletekben is kimagasló eredményeket ért el, így New York államának meghatározó polgára lett. Akkoriban találkozott későbbi feleségével, a nem egészen húsz éves Vanessával, akinek a szeretete megadta a Vezérnek azt a békét és nyugalmat, ami után az állandó hatalmi harcok közepette vágyódott. Az kérdéses, hogy vajon Vanessa tudott-e a bűnözői tevékenységéről, mielőtt férjhez ment hozzá, de később tudomást szerzett róla. Egy évvel az esküvő után megszületett fiuk, Richard. Nagyjából két évtizeddel később a Vezér feltornázta magát a legnagyobb és legbefolyásosabb bandavezérek közé. Amikor Pókember először döntött úgy, hogy visszavonul, a Vezér azonnal kihasználta a helyzetet, és valóságos bűnhullámot indított el New Yorkban. Több bandát egyesített, és az élükre állva a maffia riválisa lett az alvilágban. A kisebb bandák egyesítésével előtte már több bűnöző kísérletezett, többek között Doktor Oktopusz, a Bagoly, Kalapácsfej, a Zöld Manó és Ezüstsörény is, de addig egyikük sem ért el komolyabb sikereket. Amikor Pókember visszatért, azonnal leállította a Vezért, megszüntetve ezzel az óriási bűnhullámot. Jonah Jameson ekkor leplezte le Fisk-et az újságjában, így lett köztudott, hogy Fisk az alvilág vezére is egyben. A felesége kérésére egyszer felhagyott a bűnöző életmóddal, és visszavonult, de később újra visszavette az őt megillető helyet. Legnagyobb ellenfele a Daredevil volt, aki mindent megtett, hogy ráhúzza a vizes lepedőt. A Vezér minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy elintézze Daredevilt. Sikerült is megtudnia, hogy az ellensége nem más, mint Matt Murdock, ügyvéd. Kirúgatta állásából, földönfutóvá tette, majd a folyó fenekére dobatta. Daredevil azonban kiszabadult, és hosszú harc után sikerült újra elűznie a Vezért. Több évnyi távolléte után tért vissza, hogy újra átvegye New York alvilágának vezetését.

Az interjú és a rövid képregény összefoglalóból látszik, hogy ugyan úgy, mint az eddigi esetekben is, kicsit változtatnak a történeten. Ahogy a cikk is kezdődött, a New York-i csata után maradt káosz miatt alakíthatta ki Fisk a birodalmát. Kíváncsian várjuk a sorozatot!

A Daredevil 2015 április 10-én rajtól a Netflixen
További érdekességekért és cikkekért kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr627342018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása