2015. október 01. 14:18 - villgabor

A Marvel filmek vissza utalnak a sorozatokra

A Marvel filmek a közeljövőben elkezdenek majd vissza utalni a Marvel által gyártott TV sorozatokra.

Ez azóta foglalkoztatja a rajongókat mióta az első ilyen sorozat, az Agents of SHIELD megjelent. Mivel eddig a sorozatok mind utaltak a filmekre, sőt hatással is voltak rájuk, de vissza fele ez eddig nem volt igaz. A Marvel Stúdió elnöke, Kevin Feige beszélt most erről.

"Ahogy haladunk előre a filmekkel és ahogy ők haladnak előre a sorozatokkal, szerintem ez elkerülhetetlen."

Feige tovább is ment, elmagyarázta, hogy ezt eddig és még mindig, miért is olyan nehéz dolog megvalósítani. "Számukra ez sokkal könnyebb. Ők sokkal rövidebb idő alatt tudnak dolgozni, így sokkal gyorsabban tudnak haladni, forgatni és forgatókönyvet is írni. Épp ezért láthattak utalásokat a Winter Soldier-ről vagy az Age of Ultron-ról. Mire mi elkezdünk egy filmet, addigra ők már az évad közepén járnak, mire kijön a film addigra ők befejezik a második évadot és a harmadikat kezdik forgatni. Szóval megtalálni a megfelelő időpontot egy ilyenhez, nagyon nehéz feladat."

Tehát érdemes becsatlakozni ezekhez a sorozatokhoz, azoknak akik eddig ne tették volna meg.

Marvel által produkált sorozatok:
- Agents of SHIELD
- Agent Carter
- Daredevil
- Aka Jessica Jones
- Luke Cage
- Iron Fist (tervben van)
- The Defenders (tervben van)

További érdekességekért és cikkekért kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr807876228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása