2016. február 18. 10:18 - villgabor

Nick Fury része lehet a Ragnarok-nak

Nick Fury-t játszó, Samuel L. Jackson-t legutóbb sokóviai mentőakció során láthattuk, az utolsó SHIELD helicarrier-en.

Nick Fury karaktere sose kapott hosszú időt a vásznon. A legtöbbet talán az első Avengers filmben szerepelt, majd a Captain America: The Winter Soldier-ben kapott még egy viszonylag fontos de nem túl hosszú időt. Az Age of Ultron-ban pedig kifejezetten keveset volt jelen. Továbbá fél hivatalos információ, hogy Nick Fury nem fog feltűnni a Civil War alatt.

De, most jött a hír, hogy a harmadik Thor filmnek részese lehet. Az előmunkálatok már folynak a filmhez, többek között Loki-t alakító Tom Hiddleston is a helyszínen forgat már. A helyi sajtó viszont látni vélte Samuel L. Jackson-t is. Hozzá tenném, hogy a színész most forgó filmje, a Skull Island, is itt forog, tehát lehet nem több a történet egy egyszerű pletykánál. 

De ha mégis szerepel Fury a Ragnarok-ban, akkor se jósolhatunk neki sok időt. Hiszen a stúdió már bejelentette, hogy a film nagyon keveset fog a Földön játszódni, arra pedig, hogy a SHIELD volt igazgatója Asgard-ban illetve az űrben tevékenykedjen, félistenekkel és az elpusztíthatatlan Hulk-al, elég csekély esély mutatkozik.

 

Thor: Ragnarok 2017 november 3-án kerül a mozikba
További érdekességekért és cikkekért kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr908400544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása