2016. január 06. 10:35 - villgabor

Civil War - Képregény vs Film

Napról napra egyre közelebb van a Marvel Stúdió eddig legtöbb hőst felsorakoztató alkotása, a Captain America: Civil War. Azonban a képregényekben ez a történet már lejátszódott. Vegyük kicsit szemügyre a várható hasonlóságokat-különbségeket és spekuláljunk kicsit.

Kezdjük a sort azzal hogy a legerősebb hősök nem vesznek részt a polgárhábórúban a képregényekben. Hulk ez idő alatt nem tartózkodik a földön. Thor akkor épp halott és Doctor Strange szándékosan pártatlan marad és így nem vesz részt.

Ebből mi és, hogyan valósúlhat meg a filmben? A választ talán a Ragnarok adhatja meg. Bár ilyet még nem csinált a stúdió, elég nagy az esély rá, hogy a Ragnarok és a Civil War közel azonos időben játszódik majd. Logikus döntés lenne, hiszen sokat könnyíthetne olyan kérdések megválaszolásában, hogy Thor miért nem segít? Banner miért nem szól közbe? Hát azért mert őket épp a Ragnarok, azaz Asgard pusztulása köti le. Mert ugyebár már hivatalos, hogy Hulk szerepel a következő Thor filmben és már azt is tudjuk, hogy a 3. filmje a Villámok Istenének főleg a koszmoszba játszódik, nagyon távol a Földtől. Tehát Hulk itt se tartózkodik a Földön, csak úgy mint a képregénybe. Némi esély mutatkozik rá, hogy a Ragnarok közben/végén Thor bizonyos szemszögből meghal, csak úgy mint a képregényekben. Már csak 1 komolyabb hős maradt akinek a kimaradását magyarázni kell, Doctor Strange. Nos a legegyszerűbb magyarázat talán az lehetne, hogy a filmben a Civil War alatt Doctor Strange még nem Doctor Strange. De mennyivel érdekesebb lenne ha valahogy belecsempésznék a színészt a filmbe vagy az after credit jelenetbe? Hogy hogyan? Tegyük fel, hogy a Doctor Strange film bár időben később jelenik meg mint a Civil War, a moziverzumban a polgárháború előtt játszódik. Tehát amikor egymásnak feszülnek Vasemberék, Strange a New York-ban lévő misztikus otthonában figyeli az eseményeket és pártatlan marad, majd a film végén vagy az after-credit jelenetben megjelenik a többiek előtt. Ez azért lenne fontos és kézenfekvő mert...

A képregényekben a Civil War után, két új Avengers csapat alakul meg. Az egyik csapat alapító tagja maga Doctor Strange. Tehát, az előző bekezdést folytatva: ...fontos és kézenfekvő lenne Strange behozatala, hogy megalapíthassa az új Avengers csapatot. Miért van erre szükség? A filmes Civil War a képregényessel szemben nagyon kevés hőst ábrázol. Mindkét oldalon vélhetően lesz ilyen-olyan veszteség. Például lehetséges karakter halálok, vagy vissza vonulások illetve eltűnések. Vegyük sorba a lehetséges karakter megszűnéseket a képregény sztori alapján: A Kapitány meghalhat, Thor meghalhat, Hulk lehet nem tér vissza a Földre. Warmachine meghalhat, Tony Starkot kinevezhetik az új SHIELD igazgatójává, ami véget vethet Vasemberi karrierjének. Ezzel jól látható, hogy megszűnhet az eredeti Bosszúállók szövetsége. Kell egy ember, aki a Föld védelme érdekében, újra össze hozza a megmaradt de eddig egymással szemben álló hősöket. Itt léphet színre Strange. Kikből szervezhet csapatot? Nézzük a lehetséges új Bosszúállók szövetségét

Doctor Strange
Bucky mint az új Captain America
Black Panther
Vision
Ant-Man
Spider-Man
Scarlet Witch
Black Widow
Hawk Eye
Falcon

Valószínüleg nem fog az összes megmaradt hős össze állni, de ezekből válogathat a Stúdió. Kik eshetnek ki és miért ebből a listából? Peter Parker még túl fiatal, gimis. Valószínüleg ezért nem lesz (teljeskörű) csapattag. Black Panther lehet nem lesz hajlandó otthagyni Wakanda-t. Black Widow és Hawk Eye már az Age of Ultron-ban is megszellőztették a vissza vonulás lehetőségét. Így az én következő csapat tippem: Strange, Vision, Scarlet Witch, Falcon, Bucky, Ant-Man.

Nézzünk tovább egyezőségeket-különbözőségeket. 

Thor nem szerepel a Civil War-ban, de a klónja igen. Ami miatt ez fontos, hogy meggyilkol egy hőst. Méghozzá Goliath-ot. Nem egy fontos hős, sőt ezelőtt rosszfiú volt. Pym részecskéket használva változtatja ő is a méretét. Vajon Stark megalkot egyfajta cyborgot ami valamelyik hőst megölheti a Kapitány oldalán? Kétlem, azt meg főleg, hogy egy Thor klón lenne az.

A képregényben kiderül, hogy a Kapitány meggyilkolásáért a vissza tért Vörös Koponya a felelős, aki Crossbones-t bízta meg ezzel a merénylettel. Nos, ezt a témát már egyszer boncolgattuk. A Vörös Koponya nem halott, ez biztos. A Kapitánnyal vívott utolsó csatájában megérintve a Tesseract-ot eltűnt, kitudja hová a kozmoszba. Tehát adott a lehetőség a stúdiónak, hogy most vissza hozhatja egy ikonikus gonosztevőjét a moziverzumba. Hiszen biztos vagyok benne, ha valaki, akkor a Vörös Koponya az, aki megtalálja a lehetőséget arra, hogy vissza térjen a Földre. Vagy megeshet, hogy a filmben ezt a "megtisztelő" szerepet inkább Baron Zemo kapja, akit Daniel Bruhl játszik a filmben, és ő áll majd Crossbones mögött.

További kérdések a filmmel kapcsolatban. Milyen szerepe lesz Pókembernek és mekkora? Mi lesz a szerepe Ross tábornoknak? Mi lesz a szerepe Martin Freeman eddig meg nem nevezett karakterének? Sharon Carter is kulcsfigura lehet, hiszen a képregényekben, bár nem saját akaratából de részt vesz a Kapitány meggyilkolásában. Vajon a filmben is ez megtörténhet? Rengeteg kérdés amire májusban kapunk választ!

 

A Captain America: Civil War 2016 május 6-án kerül a mozikba.
További érdekességekért és cikkekért kövesd a Facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr48245176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása