2016. május 12. 20:09 - villgabor

Na de hová tűnt Nick Fury?

nick_fury_71819_1.jpg

Captain America: Civil War már a mozikban, és rengeteg eddigi és új hőst láthattunk a filmvásznon egymásnak feszülni. Azonban egy közkedvelt karakter hiányzott: Nick Fury.

Ugye Fury utolsó nagyobb szereplése a Captain America: The Winter Solder-ben volt, amikor is a SHIELD bukását követően szó szerint átadta a staféta botot Steve Rogers-nek. Ezek után, az Age of Ultron-ban tűnt fel, hogy az általa összerakott és hőn szeretett szuperhős csapatot gatyába rázza, miután Ultron szépen elverte őket. Majd az utolsó megmaradt Helicarrier-je segítségével kimentett jó pár lakost a zuhanás előtt álló Sokoviából

Nick Fury távollétét az írok (egyelőre) azzal magyarázták, hogy nem akarták, hogy a karakter oldalt válasszon. Két értelemben sem, ugyanis az Avengers csapat "apjaként" nem lett volna szerencsés neki bármelyik oldalra is állnia és ezzel egy időben kimutatni, hogy a Föld kormányi ellen vagy mellett állna-e.

nick_fury_proposal_one.PNG

Szeretnék most bemutatni nektek egy elméletet, ami az Avengers: Earth Mighties Heros című animációs sorozat egyik nagy csavarja volt. Akik ismerik a sorozatot, valószínűleg már tudják, mire akarok kilyukadni, akik viszont nem, most röviden összefoglalnám a történetet. A sorozatban Fury hasonlóképp, egyik napról a másikra felszívódik és nagyon sokáig nem is láthattuk. Majd amikor visszatért (legalábbis a képernyőre) egyre több információt kaptunk arról, miért tűnt el. Amikor a Hydra egyik főbázisát lerombolták, és elkapták Viperát, aki eszméletét vesztette az ütközetben, Fury megdöbbentő összeesküvésre derített fényt. A Föld egy idegen civilizáció inváziója alatt áll.

madame_hydra_skrull_5.png

A Skrull-ok akarják elfoglalni a Földet. Ez a faj, technológiájuk révén,  képes az alakváltásra, amit az inváziók során ki is használnak. Elfognak és lemásolnak különböző szervezetek vezetőinek közelében lévő embereket és saját maguk állnak be a helyükre. Majd a színfalak mögött előkészítik a terepet az agresszív elfoglalásra. Amikor Fury meglátta a Viperát helyettesítő Skrull valódi arcát előtört belőle (jogosan) a paranoia, senkiben sem bízott innentől kezdve, hisz bárki lehet másolat. Ezek után tűnt el, hogy kiderítse mi folyik itt valójában. 

505d180b00bbf.jpg

Itt visszakanyarodnék a filmes univerzumra. Tudjuk, hogy jön Thanos a harmadig fázis végén, na de mi lesz utána? Hiszen az már biztos, hogy ezután, azaz 2020-ban jön 3 új Marvel film, ami még csak a kezdet. Logikus lépés lenne, már most megalapozni, a 4. fázis konfliktusát, ami ez a "titkos invázió" lehetne. Elképzelhető, hogy Fury jelenleg ugyan ebben a paranoiás állapotban van, miután valahogy számára nyilvánvalóvá vált egy idegen invázió. Itt van például General Ross, aki eddig a szuperképességekkel rendelkező személyek abszolút ellen lovasa volt, gondoljunk csak vissza a The Incredible Hulk filmre. Most pedig hirtelen saját maga akarja irányítani ezt a csapatot. Vajon Ross tényleg önmaga, vagy egy Skrull? Természetesen nyugodtan lehet fenntartásokkal kezelni a dolgot, ez csak egy személyes elmélet, és Ross-sal valójában semmi különös nincs. 

kree_skrull_war.png

Azok számára viszont, akiket érdekel kik is azok a Skrull-ok, és hogy jönnek a képbe, olvassanak tovább. Az egész invázió a Kree - Skrull háborúra vezethető vissza. A Kree már ismerős lehet sokak számára, hiszen a Guardians of the Galaxy-ban már volt róluk szó, sőt Ronan maga is Kree. Továbbá Miss Marvel (később Captain Marvel) ereje is a Kree technológiából fakad. A két faj háborújának szempontjából, a Föld stratégiailag nagyon kedvező helyen szerepel a galaxisban. Így mindkét faj eltökélt célja az elfoglalása. A Kree bolygóelfoglaló stratégiájának alapja, hogy genetikailag módosítanak egy csoportnyi őslakost a bolygón, akik megvívják helyettük a nagyobb veszteséggel járó kezdeti harcokat az elfoglalandó bolygón. A Földön ez a faj külön nevet is kapott, Inhumans. A Skrull-ok viszont saját katonáikat küldik előre, azonban ahogy már említettem, az eredeti őslakosok képében, sőt vezetőik személyében. 

fantastic-four-banner-146299.jpeg

Jelen pillanatban azonban van egy kis bökkenő a Kree-Skrull háború és így a Secret Invasion sztori szál elkezdésében. Ugye azt már sokan tudjátok, hogy egyes Marvel karakterek filmes jogai, más stúdiókhoz tartoznak, hiszen évekkel ezelőtt eladták őket. Ilyen például a Fantastic 4 is. De azt sokan elfelejtik, hogy ezeket a karaktereket "csomagban" vették meg a stúdiók, jelen esetben a FOX. Ugyanis vannak olyan egyéb karakterek, akik a képregényekben szorosan kapcsolódnak a fő szereplőkhöz, mint például a Fantastic Four tagjaihoz. Itt most kikről beszélünk? Például szorosan kapcsolódik a négyeshez: Doctor Doom, Galactus, Silver Surfer .... stb.... és persze a Skrull-ok is. Viszont (szerencsére) siralmasan sikerült a FOX-nak a legutóbbi reboot, így már hallani olyan pletykákat, hogy a Sony-Marvel féle Pókember deal sikeressége folytán, talán visszakerülhet a Fantasztikus Négyes jogai a Marvel Stúdióhoz. Nyilván sokan szeretnénk látni egy (végre) normális verziót belőlük, de lehet még korai lenne egy harmadik reboot. De ha a színfalak mögött megszületik az egyezség, már nem lesz akadálya a Skrull-ok behozatalának és akkor jöhet a Secret Invasion.

 

Az elkövetkező Marvel filmek listáját itt találod
További érdekességekért és cikkekért kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews/

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr818712084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. McClane 2016.05.13. 15:16:20

Nem tudom, hogy az Agent of shieldet nézed-e, de ott a Kree - Inhuman dolog nagyon előjött.

villgabor 2016.05.13. 16:05:55

@J. McClane: Nemsokára lesz egy bejegyzés erről is, hiszen sajnos (szerintem) kezd egyre kényelmetlenebb lenni az egyre több logikai baki az Agents of SHIELD-del, ami a közös univerzumból fakad!
süti beállítások módosítása