2015. május 13. 10:29 - villgabor

Sokkoló hír, ami alapjában változtathatja meg az egész Marvel Moziverzumot

Azzal már szinte mindenki tisztában van, hogy minden film és történet szál végül 1 valakihez vezet: Thanos. Azt is tudjuk, hogy el szeretné pusztítani az univerzumot. Ezt meg is indokolták egy félmondattal még az első Avengers filmben, de a magyar szinkron hanyagsága miatt a magyar nézők ebből az érdekességből kimaradtak (bővebben itt olvashatsz erről). Továbbá azt is tudjuk, hogy ezt az Infinity Gem-ek összegyűjtésével akarja elérni, és ezeknek az erejét az Infinity Gauntlet (kesztyű) segítségével tudja összpontosítani illetve kihasználni.

Azonban váratlan fordulatot vettek az események, ami az egész történet alapjait változtatja meg.

Figyelem innentől SPOILER jön az Age of Ultron-ból. A filmből nem spoilerezek semmit, csak a mid-credit jelenetről lesz szó. Tehát mindenki döntse el, hogy tovább olvassa-e.

Mit láthattunk a mid-credit jelenetben? Thanos felhúzza (a még üres) Infinity Gauntlet-et, azzal a szöveggel, hogy: "Rendben van, akkor csinálom én magam".

Na most, akkor tegyük össze szépen a képet. Hol láthattuk eddig ezt a bizonyos kesztyűt? Bizony, az első Thor filmben, amikor a jégóriások betörnek Odin "pincéjébe" és a sok értékes tárgy közül a fajuk ősi szelencéjét lopják el. DE közben elsétálnak egy kesztyű mellett is. Igen az volt ott az Infinity Gauntlet.

Ezekből, jogosan, mire lehet következtetni? A mid-credit jelenetben Thanos valahogy betört Asgard-ba. Hogy? kiket ölt meg? esetleg ki engedte be? Asgard porig lett rombolva? Ezek, és ehhez hasonló kérdések százai futhatnak át az ember fején.

Ám erre jött a stúdió elnöke, Kevin Feige: "2 különböző kesztyű van. Amit a film végén láttak, nem Odin pincéjében volt."

2 kesztyű?? Ez elég nagy csavar a képregényekhez képest. Mire való a 2. kesztyű? Ugyan arra szolgálnak? A Bosszúállók a másik kesztyű segítségével fogják kihívni Thanos-t? Több kérdést vetett fel ez a nyilatkozat mint amennyit megmagyarázott. Válaszokat legközelebb az Avengers: Infinity War első részében kaphatunk.

És ha már ennyire bele melegedtünk a témába. Újabb érdekesség történt az Infinity Gem-ekkel kapcsolatban.

(Figyelem innentől Spoiler az Age of Ultron egyik jelenetéről)


A vártakkal ellentétben a Vision NEM a soul gemet kapta meg, hanem a mind gemet, amit Loki jogarából operáltak ki. Tehát még mindig kettő gem hiányzik, név szerint a soul és a time gemek. Potenciálisan a következő filmeknek van esélye bemutatni a hiányzó darabokat: Doctor Strange, Captain Marvel, Guardians of th Galaxy2, Thor: Ragnarok. Ezeknek a történeteknek lehet közük hozzájuk. A Black Panther film középpontjában valószínűleg Wakanda, a vibránium és Ulysses Klaw fognak állni. A Captain America: Civil War pedig a hősök közti konfliktusra fog fókuszálni. Az újonnan megszerzett Pókember filmbe aligha dobnának be egy végtelen követ. Az Inhumans film pedig már az Infinity War után fog játszódni. (-az egyes film címekre kattintva olvashattok róluk érdekességeket.)

Mivel a Guardians of the Galaxy és Thor filmek már "kaptak" egy-egy követ, nem hinném, hogy megint az ő sztorijukat építenék egy kő köré. Tehát az én tippem: Doctor Strange - Soul Gem, Captain Marvel - Time Gem

Aztán majd meglátjuk, hogyan is tervezte a stúdió valójában

Az elkövetkező marvel filmek listáját itt találod
További érdekességekért és cikkekért kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/marvelcinematicnews

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelcinema.blog.hu/api/trackback/id/tr27455750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2015.05.13. 11:34:08

Hűha. Tisztában voltam Thanos és a Halál között húzódó románccal, de ez eddig fel sem tűnt. Én azt hittem, hogy Thanos csak végtelen önteltségében mosolyog Other monológján.

amanojaku 2015.05.13. 12:24:53

Én arra lennék kíváncsi, hogy a 6 Hatalom-Kő hogy lesz elosztva, ha kettő kesztyű van, mindkettőben 6 lyukkal a Köveknek.

villgabor 2015.05.13. 18:22:44

@amanojaku: igen ez egy nagyon jó és jogos felvetés.. ha 2 gauntlet van akkor vajon 2x annyi infinity stone is létezik a moziverzumban?

amanojaku 2015.05.15. 16:49:06

Remélem, hogy nem, mert ahhoz nincs elég film, hogy mindet megismerjük.
valamint- SPOILER - Thor is 6 Végtelen követ emlìt az Ultron korában. - SPOILERVÉGE -
De találjanak ki nagyon gyorsan valamit, mert ez a 2 kesztyű-dolog a végén még összedönti a Moziverzumot, ami eddig azért elég összeszedett volt.
Amúgy lehet, hogy az első easter egg - az első Thorból - tényleg csak átgondolatlan cucc volt. De Kevin Fájgének mégis csak hosszútávú tervei vannak, csak tudta már akkor is, mit miért csinál.
süti beállítások módosítása